Tippek és tanácsok A paradicsom tartósítása

A Tescóban az egész év folyamán kapható friss paradicsom, de a szezonérés időszakában a friss paradicsom ízletesebb, sőt, különféle formákban tartósítható is. Befőzéshez mindig tiszta, száraz és sterilizált üvegeket, száraz fedőket használjunk!


Paradicsomlé

A paradicsomot mossa meg, vágja kockákra és tegye egy fazékba. Nagyjából 10 percig párolja, amíg szétfő. Ezután hagyja hűlni és gézen keresztül szűrje át és levét alaposan nyomkodja ki. Ezután 2 literenként adjon a léhez 1 kávéskanál sót, ha nem elég édes, ízesítse cukorral és forralja fel. A befőttes üvegeket melegítse fel, és töltse a paradicsomlevet az üvegekbe. Zárja le, majd 10 percig vízszintes helyzetben, azután pedig függőleges helyzetben hagyja kihűlni.

Mit gondol, melyik az egészségesebb: a paradicsomleves vagy a paradicsomlé?

A paradicsomleves egészségesebb, mint a paradicsomlé?

Pardicsompüré

A paradicsomból a fenti eljárás szerint készítsen paradicsomlevet. Ne sózza meg. A levet középhőmérsékleten főzze, egészen addig, amíg a lé mennyisége a harmadára vagy negyedére csökken. A pürét töltse kisebb befőttes üvegekbe és 100°C-on, 10 percig sterilizálja.


Ketchup paradicsomból

Számtalan ketchup recept létezik. Próbálja ki a következőt:

Szeleteljen fel 3 kg paradicsomot, adjon hozzá 4 szegfűszeget, 10 darab egész fekete borsot, 10 darab szegfűborsot, 3 teáskanál sót és mindezeket főzze pépesre. Gézlapon keresztül passzírozza át, ismét tegye egy fazékba és főzze ketchup sűrűségűre. Ezután adjon hozzá 100 g cukrot és 2 dl ecetet, forralja át és töltse üvegekbe. Sterilizálja 15 percig 85°C-on.

Egészséges port készíthet a paradicsomhéj szárításával

A paradicsomhéjból házilag készített por rugalmassá teszi az ereket

Zöldparadicsom befőtt

Az éretlen paradicsomokat ugyanúgy tartósíthatja, mint az uborkát és készételek mellé tálalhatja, vagy pedig húsos ételek készítéséhez használhatja fel.

A paradicsomokat vágja négybe. Ha készételek mellé szeretné tálalni, tegyen a befőttes üvegekbe néhány hagymakarikát, néhány szegfű- és feketeborsot, babérlevelet, fokhagymagerezdet, kaprot és akár szőlőlevelet is. A paradicsomcikkeket rakja az üvegekbe és öntse fel a 2,5 l vízből, 50 g sóból, 100 g cukorból és  0,5 l ecetből készült lével. 15 percig 75°C-on sterilizálja — vigyázzon, nehogy szétfőjenek a paradicsomok.


Paradicsomlekvár

A paradicsom imádói szerint ez a lekvár ízében a csipkebogyólekvárra emlékeztet. Próbálja ki és hasonlítsa össze!

1 kg hámozott paradicsomhoz tegyen 800 g cukrot, és 2 órára tegye a hűtőbe. Ezután főzzön belőle sűrű lekvárt, adjon hozzá 4 EK citromlevet és forralja tovább rövid ideig. Amikor kellő sűrűségű, töltse üvegekbe és fejjel lefelé fordítva hagyja kihűlni.




Oldal nyomtatása
Cikk megosztása

Cikkek

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
120 perc
Levesek
10 perc
Italok