Receptek Főételek Hal Mézes mártásban sült lazacfilé mandulás brokkolival

Hozzávalók

500 g lazac
1 darab citrom
½ kávéskanál
1 kávéskanál őrölt fekete bors
1 kanál méz
3 kanál juharszirup
2 kanál szójaszósz
½ kávéskanál szárított oregánó
½ kávéskanál szárított rozmaring
½ kávéskanál chili pehely
1 marék friss petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
Mandulás brokkoli
1 darab brokkoli
2 kanál szeletelt mandula
250 g görög joghurt
1 gerezd fokhagyma
2 kanál olívaolaj
1 csipet

Elkészítés

1

Öblítsük le a filét, konyhai papírtörlővel itassuk fel róla a nedvességet, majd vágjuk le a bőrét teljes hosszában. Öntsük rá a citromlé felét kevés 1-1 csipet sóval és borssal hintsük meg. Fedjük le alufóliával és tegyük félre 15 percre, közben készítsük el a szószt, amelyet a lazacra majd öntünk majd.

2

Tegyünk egy tálba a mézet, a juharszirupot, a szójaszószt, a fűszereket, a felaprított petrezselyemleveleket, a lereszelt fokhagymát, és mindent jól keverjünk össze.

3

Tegyük a lazacot sütőpapírral bélelt hőálló tálba, öntsük rá a szószt, a tetejét pedig bőven szórjuk meg borssal.

4

A halat 185°C-ra előmelegített sütőben 20 percig süssük.

5

A brokkolit szedjük rózsáira, tegyük forrásban lévő vízbe és kb. 8 percig főzzük. Szűrjük le és öntsünk rá hideg vizet (így roppanós lesz a zöldség). Jól csepegtessük le, majd tegyük egy tálba. Pirítsuk meg egy serpenyőben a mandulaszeleteket. Tegyünk egy tálba joghurtot, a kis kockákra vágott fokhagymagerezdet, az olívaolajat, a sót és mindent jól keverjünk össze. Öntsük a szószt a brokkolira, és szórjuk meg a pirított mandulaszeletekkel. Ezzel tálaljuk a lazacot.

Oldal nyomtatása
Recept megosztása

Ajánlatunk

1 / 3

Receptek az Ön ízlése szerint

Hoppá! Az Ön által beállított szűrők nem hoztak találatot. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket!
2 3 4